�res, havas �ton megyek, lelketlen

nap ut�n, b�r kab�tom miatt nekem

fel sem t�nt a l�lekfagyaszt� hideg.

S b�r a sz�vem m�ra �r�kk� rideg,

elhaj�tott k� lett,

m�gis, felengedett

valamelyest l�tszatk�z�nybe burkolt,

b�nattal, keser�s�ggel megcs�folt,

sz�l t�pl�lta, pisl�kol� l�ng-lelkem.

Mindegy. M�ra csak egy megdermedt jellem,

csak egy, a sok k�z�l,

mert a sz�vem k�r�l

ma m�r csak fagyos, sarkvid�ki sz�l f�j,

s koszor�erembe egy jeges k�z t�r,

majd egy nap leford�t sz�kemr�l halkan,

egy ritka b�k�s, �gi pillanatban,

s v�g�l otthagy.

Ruh�mra n�h�ny elmorzsolt k�nnycsepp fagy,

�s csak a v�gtelen havas �t…

Milyen apr�k vagyunk,

�s milyen k�l�nb�z�ek,

milyen gyeng�k, �nz�ek,

s mennyire m�s a fontos...

Oh, nem is tudom, hogy ez a mindennapos,

�nsajn�l� v�zimalom,

mely mindig mag�nak hajtja a vizet,

ez a mocskos-halom

ember, b�rmiben is hihet.

Oh, gyarl�s�g!

Mert kinek mi a szenved�s?

Ami neked sok, nekem kev�s

m�g csak egy s�hajhoz is.

Oda�rtem. �vatosan a bokrok

k�z� l�ptem,

amelyek tavasszal aranyes�t hajtanak,

s meg�lltam, megsemmis�lten,

mint egy �nmag�hoz h�tlen

valaki.

Kutyaugat�s �s vonatkattog�s

hatolt �t a csenden,

amikor �lltam egy helyben,

�s n�ztem a s�rt,

amire a s�rk�ves oly nevet �rt

ami az eny�m.

Is.

Most m�r csak az eny�m.

Ap�m fekszik itt.

R�ges-r�gen vitt

ki hozz� a lelkem;

nem leltem magamban

sehol sem,

egy szikr�j�t sem, nem �reztem,

hogy �n bel�le n�ttem volna ki.

Sosem hittem volna, hogy volt, aki

olyan volt, mint �n.

Vagy ink�bb �n lettem olyan.

Mert van, aki a gesztusaimban �l,

aki szavaimban �jra fogan,

aki szemem pillant�s�ban is

olykor feldereng, m�g ha hamis

is vagyok n�ha napj�n.

M�g a mai napig is n�ha ellep

a tehetetlen d�h,

a sors elleni ostoba harag,

amikor tudom, hogy m�snak van,

de nekem nincs

egy term�szetes kincs,

ami m�g az �llatnak is van

egy �sszet�kolt od�ban…

�, Istenem. Mi az a hit?

Miben higgyek?

Higgyek abban, hogy majd egy

es�s nap r�m nyit?

Hihetek �n b�rmiben is?

Az, hogy „apa”, milyen is?

Sosem tudom meg,

de tal�n itt lebeg

valahol megr�gz�tt h�tk�znapjaim

d�szletei k�z�tt, mint az �r�k szell�,

egy nem l�tez� eml�k,

egy sosem hallott hang,

egy fekete-feh�r k�p

egy boml� keretben.

Megsim�tom a s�rt,

s lenyelem a k�nt

�jb�l, ne l�ssa, milyen megt�rt vagyok.

Csak n�h�ny �tvenes l�bnyomot hagyok

a h�ban, �s vissza se n�zek.