A nyugalmamat

nem hagytam, felejtettem

egy rakparti padon,

mert magam mell� tettem

azon a simogat� ny�ri napon,

amikor j� volt �lni

s magamat kit�pni

a zajl�, jeges t�megb�l.

A bizalmamat,

amikor az utc�n f�ztunk

s meredve v�rtunk

a csillog�, aranysz�n�

s l�gyan oml�, m�z�z�

megv�lt�sra

hajnali kett�kor a Moszkva t�ren,

akkor dobtam el,

az utols� cigivel.

A kalandv�gyamat,

elhagytam egy ny�r alatt,

sz�pen, apr�nk�nt,

mert t�rgyk�nt

kezeltem akkoriban,

elsz�rtam a bulikban,

mint r�zsaszirmot,

fesztelen szemtelens�ggel.

Azt�n ism�t a Moszkv�n,

ott tal�ltam magamat

a kocsm�ban, r�vedt k�ppel,

jobbra-balra st�r�lve,

habz� s�rbe �lve

minden �rz�st �s gondolatot.

Ott is hagytam magamb�l

egy lenyomatot

a v�c� cs�sz�s padl�j�n

azon a k�sei �r�n;

azt�n egy bar�tommal tov�bb �lltunk,

igen, akkor hagytam el tal�n

az italom fesz�l� tav�n

a b�natom.

Azt�n s�t�ltunk, s�t�ltunk,

alighogy a l�bunkon meg�lltunk,

egy t�rre �rt�nk.

M�gis tiszt�n eml�kszem,

itt hagytam el az embers�gem,

mert ahelyett, hogy sz�ntam volna

egy el�nk t�ntorg�,

sz�nalmasan szip�z�

drogost,

csak ugrattam.

Nem is tudhattam,

hogy ott hagytam el

v�gleg,

ami mindig f�nylett

b�szke, b�natos homlokomon

a felh�tlenebb hajnalokon:

ott hagytam el

az �nmagamhoz val�,

sosem el nem apad�

h�s�get.

Az�ta nem �rzek m�r

semmit sem tal�n,

csak v�rok, hogyan lehetne

elhagyni gyorsan,

lopva, alattomban

az �sszes t�bbit;

a naivit�st, az elveket,

az aktivit�st, a terveket,

hol lehetne mindezeket elhagyni

�s v�g�l a fal fel� fordulni

a v�get nem �r� �lomra felk�sz�lve,

minden f�jdalmat t�rve…

Nem tudom. Tal�n a rem�nyt

hagyom el utolj�ra, a kem�ny,

mellemet nyom�,

olykor-olykor felbukkan�

vackot.

Ha m�g megvan.