L�tj�tok feleim szemetekkel, mik vagyunk?

�me, por �s hamu vagyunk.

Elporladt a dics�s�g, mint az �ll�tva hagyott

boros�veg parafa-dug�ja;

egy mar�k homok, semmi m�s a l�t�nk,

mindegy mennyit s hogy v�t�nk,

v�g�l �gyis ott fog heverni a f�ldszint alatt

a vil�g titkainak tud�ja,

�gyis leveszik r�lad a m�retet,

sz�tmarj�k r�ncos k�pedet.

A f�rgek nem tisztelik  k�be v�sett nevet.

Te leszel a term�szet rug�ja,

darabja az ostoba k�rforg�snak,

az aln�pnek f�fog�snak

t�lalnak majd, halotti maszkodon pan�rozva,

sorvadt lelked desszert lesz a toron.

Egyszer mindannyian ideker�l�nk,

n�m�n, v�zn�n kiter�l�nk,

s mindegy, ki h�ny h�zat h�zott fel, h�ny bankot nyitott,

kik felett rendelkezett egykoron,

v�g�l �gyis a rideg tokba teszik,

urat s p�rt semmibe veszik,

ki�ll�tj�k r�la a halotti bizony�tv�nyt,

s csak egy n�v marad a hullasoron.

Szeretteink hordj�k majd a vir�got,

a sz�p, sz�nes boh�s�got

csontjaink f�l�; v�gott halottat a halottnak,

„�h, legal�bb a mi lelki b�k�nk

legyen meg, ha m�r ez a szerencs�tlen

itt fekszik naphosszat t�tlen”.

S illatokk�, hangokk�, mozdulatokk� lesz�nk

s keretes f�nyk�pekk� v�lunk t�v�nk

tetej�n, semmibe r�ved� szemmel,

alkalmilag b�szke mellel.

Mi�rt t�phet ki minket a Teremt�, sz� n�lk�l

boldog l�t�nkb�l, mi�rt �ll el�nk,

mikor teremt� er�t�l duzzadunk

�s v�reink�rt izzadunk?

L�tj�tok feleim szemetekkel, mik vagyunk?

Csendben a tengerbe fagyunk

mint haj�t�r�tt, fuldoklunk �let�nk utols�,

kicsinyes perceiben, ostob�n

b�mulunk az �gbe k�ny�r�let�rt,

pedig �let�nk v�get �rt.

V�get �rt a k�s�rlet, te is leszerepelt�l,

v�ge a darabnak s te szapor�n

elvegy�lsz az eml�kek t�meg�be

s lihegve egy �v�, b�lcs t�lgy t�v�be

heveredsz le, s az �r a gy�kerek k�z� s�ppeszt,

hogy elt�nj�l egy �z�tt vad nyom�n

v�gleg. Tal�n jobb l�tre szender�lt�l?

Tal�n a mennyekbe t�nt�l?

Nem tudhatjuk, ut�nad a szellem is semmiv�

foszlott-e �s tetemed zseb�ben

magaddal vitted-e kih�lt lelkedet,

r�gi m�zzal bevont �nedet.

Vagy t�n maradt�l k�zt�nk, mint egy kisebb istens�g,

egy szents�g a h�ziak szem�ben,

amir�l n�m�n besz�lnek a t�rgyak,

vagy az otthontalan �rnyak,

a szeretet�nk t�pl�lta k�pzelet-kavicsok,

mik meggy�lnak sz�v�nk meleg�ben?

Elvesz�nk az elsz�ll� gy�sz k�d�ben,

elveszve sz�llunk f�l�be

a temetni �rkez� ismeretlen ismer�s

t�rsas�g rend�lt �nsajn�lat�nak.

Az �ltal�nos megv�lt�s�rt tolongva,

k�t vil�g k�z�tt bolyongva

v�gezz�k �let�nket �gyis, ahogyan �lt�nk,

megt�rten, hajlongva a Hal�lnak

aj�nljuk elm�lt perc-l�t�nket, mindent

tagadva ezzel; kibillent,

csavaros gondolat felaj�nlani magunkat:

b�relt lelk�nket �rezz�k saj�tnak.