Metszetek

1.

Hamar v�geztem a k�nyvt�rban. Igaz, nem tal�ltam bent A tulajdons�gok n�lk�li embert, pedig r�g�ta v�gyok arra, hogy beleolvassak. Igen, csup�n beleolvas�sr�l van sz�, mert az „elolvasni”, mint ige, menthetetlen�l kezd ki�resedni sz�momra, amennyiben ezalatt a t�relmes, megfontolt, �rt� �s �rz� olvas�st �rtj�k. Arra ugyanis sosincs kell� „id�”. Elolvasni csak azt �rdemes, amire egy komplett h�nap �ll rendelkez�sre; ann�l kevesebb id� �tfut�s, ann�l t�bb pedig pepecsel�s.

A szem�nk mindig t�bbet k�v�n, mint amennyit elb�rna a gyomrunk. Ez�ttal sem adtam al�bb �t-hat k�nyvn�l; Krasznahorkai S�t�ntang�ja, A zen meg a motorker�kp�r-�pol�s m�v�szete, Camus, hogy �jraolvassam, egy-egy k�nyv az expresszionizmusr�l �s az egzisztencializmusr�l �s egy T. S Eliot versesk�tet. Miut�n kiadta �ket a k�nyvt�ros, kedvesen megjegyezve, hogy a S�t�ntang� filmv�ltozat�t �jra vet�tik valahol, alaposan felpakolva a ruhat�rhoz siettem. A hasamon pihen� k�nyvtornyot a szekr�nyemhez t�masztottam �s meglehet�sen k�r�lm�nyesen keresni kezdtem zsebemben a szekr�ny kulcs�t. Szerencs�re, a p�nzt�rc�m �s a b�rkab�tom sem t�nt el a szekr�nyb�l; �m az szinte bizonyos, hogy nem nekem k�sz�nhet�. Elz�r�suk el�tt ugyan �sszevetettem a szekr�nyemhez tartoz� kulcsot a szomsz�dos szekr�ny�vel, �gy tudv�n meg, hogy a z�rak nem teljess�ggel azonosak, m�g ha a kulcsok rec�i ezt is sugallj�k. Persze, mindez csak azt igazolta, hogy a k�t szomsz�dos szekr�ny z�ra k�l�nb�zik, hiszen a vizsg�lat a t�volabb es� szekr�nyek milyens�g�r�l nem tud sz�mot adni. Mindenesetre, nem pr�b�lhattam v�gig az �sszest, m�g kidobattak volna. Mindegy.

Felcihel�dtem �s a k�zelben l�v�, leselejtezett k�nyvek polc�t kezdtem n�zegetni. Csupa f�lig elny�tt, kopott k�t�s� k�nyv; n�pszer� szerz�k kev�sb� n�pszer� m�vei keveredtek a legkev�sb� sem n�pszer� szerz�k kev�sb� besorolhatatlan alkot�saival. Ugyan�gy megtal�lhat� volt a k�nyvt�r rendszeres bolhapiac�n Miksz�th �s Kr�dy, mint a m�r nem l�tez� �llamokr�l sz�l� �tik�nyvek �s kalandreg�nyek is.

Ahogy m��rt� szemekkel vizsg�lgattam a k�n�latot, egy csakugyan �rdekl�d� tekintet�, id�s�d� f�rfi t�nt fel mellettem. Von�sai kim�doltan egyszer�nek hatottak, ak�rcsak ruh�zata; m�b�r kab�tj�hoz fekete sildes sapk�t viselt; bolyhosod�, s�t�tbarna pul�ver�nek kiny�lt nyak�n�l kock�s ing gall�rja l�gott ki. Lassan a m�sik polchoz l�pett �s k�nnyeden zongor�zott v�gig a k�nyvgerinceken.

K�zben kifogtam magamnak az olcs� aranyhalat; egy agyonolvasott Peer Gynt�t tal�ltam, amit azon nyomban ki is fizettem a p�nzt�rn�l. Visszat�rtemkor a f�rfi m�g mindig tall�zott a k�tetek k�zt, most viszont m�r a kez�ben volt egy k�k bor�t�j� k�nyv. R�m n�zett fesztelen �s k�zvetlen arc�val, amelyen az id� nyomai alig l�tsz�dtak, s�t, h�tk�znapi r�ncai lassan �szinte mosolyba hajlottak �t.

- Nem tal�lt semmit? -  k�rdezte hirtelen.

V�ratlanul �rt, hogy megsz�l�tott. V�laszolnom kellett, pedig eg�sz l�nyemmel ellene vagyok a megsz�l�t�sdinak, f�leg akkor, ha m�g el�zm�nyei sincsenek.

- De, de…sikerrel j�rtam. - v�laszoltam egy f�lmosolyt megengedve magamnak.

- N�zze, �n mit tal�ltam…- sz�lt an�lk�l, hogy �rdekl�dne sikerem fel�l �s vigyorogva mutatta fel�m a k�nyv gerinc�t.

Szathm�ri: Moszkva. Ez �llott rajta. Fogalmam sem volt, mit takarhat a c�m, hiszen ugyanakkora es�llyel lehet egy �tik�nyv, mint egy Ill�s B�la-kvalit�s� �r� negyedrang� propagandam�ve az �tvenes �vekb�l. Egyik �tlet�rt sem rajongtam, pedig l�that�an azt kellett volna tennem. A m�sodperc t�rt r�sze alatt �tfutott rajtam n�h�ny k�p a Bulgakov �ltal le�rt Moszkv�r�l, azt�n a haldokl� Litvinyenko villant be el�m, azt�n egy sz�les, v�r�s fal, amin festm�nyek l�gnak, sorrendben Putyin, Jelcin �s Gorbacsov; vitatkozni kezdenek, Jelcin nyakon �nti egy hord� vodk�val, amire v�laszk�nt Putyin egy hord� olajat vesz el�, kett�j�k k�z�tt pedig Gorbacsov pr�b�l b�k�t teremteni, Faberg�-toj�sokat dob�lva; a veszeked�s nem enyh�l, lassan vereked�sbe torkoll, v�g�l csendet csak Hruscsovnak siker�l teremtenie, amint cip�j�vel p�f�lni kezd egy asztalt. Mindek�zben vasreszel�k �s alkohol �ze vegy�lt �ssze a sz�mban, amibe belesajdult a fogam.

Csak egy k�nyszeredett v�llr�nd�t�sra futotta.

- Biztos j�. - tettem hozz�.

- H�t persze, hogy j�…- mondta a f�rfi, szinte ellentmond�st nem t�rve �s felvonta szem�ld�k�t. – Moszkva, Putyilov…hmmm…az volt �m az igazi.

Putyilov; err�l a sz�r�l csak a Bruszilov-g�zhenger jutott eszembe �s valami k�pk�d� hang. Arckifejez�sem is tal�n pontosan ezt a tan�cstalans�got sugallta.

- Persze, maga nem tudhatja…-legyintett �s kih�zta mag�t – �n ’51-es vagyok, meg�ltem sok mindent. Maga mikori?

- J�magam „csak” ’86-os vagyok. – mondtam, a „csak” sz�csk�t megnyomva, mintha abban rejlene a helyzetb�l val� menek�l�s kulcsa.

Merthogy valamik�ppen menek�lni kellett. A kab�tomban, rengeteg k�nyvvel a h�nom alatt egyre ink�bb izzadni kezdtem. Mert ez a helyzet csapda volt. Szinte ki�ttalan. �gy �reztem magam, mint a legt�bbsz�r, amikor idegenekkel egy liftbe sz�llok; v�gtelen�l kiszolg�ltatva �s sarokba szor�tva, illetve nem csup�n annak kit�ve, hogy megsz�l�tanak, k�rdez�sk�dnek, v�lem�nyt alkotnak, kijelentenek �s k�v�nnak, hanem annak is, hogy akaratom ellen�re arra k�nyszer�tenek, hogy mindehhez m�g assziszt�ljak is �s vigyorogva olyan semmitmond� �s �gy sz�lv�n, felesleges besz�lget�sekbe bocs�tkozzak, amire senkinek sincs semmif�le sz�ks�ge. Ez maga az elnyomat�s.

- �, ’86-os…akkor fogalma sem lehet ezekr�l a dolgokr�l. –jelentette ki, mintha ezzel ellent�teset �ll�tottam volna valaha is.

- Nincs, bizony. – pr�b�lkoztam �jabb f�lmosollyal, �m tudtam, hogy a labda m�g mindig az � t�rfel�n pattog �s bizony, le is fogja csapni.

R�vid, lapos, tal�n n�mileg g�nyos mosolyszer�s�ggel jeleztem, hogy itt, ezen a ponton van a legide�lisabb lehet�s�g�nk a besz�lget�s befejez�s�re, m�ghozz� �gy, hogy ek�zben az am�gy szimmetrikus, kerekded,  mondhatni tanuls�gos besz�lget�s egy szemernyit sem csorbul. �m alkalmi besz�lget�t�rsam ezt nem �gy l�tta, �jra kiegyenesedett �s mintha szavalni kezdene, �nnep�lyes csillog�s jelent meg tekintet�ben.

- �n bolsevik vagyok! – deklar�lta, b�szk�n el�re biggyesztve sz�j�t.

Ledermedtem. Erre v�gk�pp nem lehet mit mondani. A labda az � t�rfel�n pattogott �s � egy v�ratlan fon�kkal kir�p�tette a sztratoszf�r�ba. Ut�lag persze, okosabb az ember; t�bbf�le v�lasz-v�zlatot is kidolgoztam, de sajnos, egyik sem jutott eszembe a kell� pillanatban. Ez persze, nem dics�r engem, egy�ltal�n nem, hiszen �rhatn�m azt is, hogy nagy f�l�nyesen, a nagymell�ny� humanista p�z�b�l azt vetettem oda ennek az ismeretlennek, hogy „�n pedig els�sorban ember”, net�n ked�lyesen, n�mi t�rt�nelmi humort belecsemp�szve ebbe a sz�ls�s�ges t�rsalg�sba, hogy „most viszont �n mensevikben van”, de sajnos, egyik sem ugrott be. Nem, �n csak f�lig t�tott sz�jjal �lltam h�t k�nyvvel a h�nom alatt, a b�rkab�tomba beizzadva, m�lys�ges m�ly sz�nalmat �rezve a f�rfi �s a helyzet, de els�sorban �nmagam ir�nt.

Csak annyit mondtam:

- Gratul�lok. – �s sarkon fordulva otthagytam a k�nyvt�rat.